Kalányos Richárd

Kalányos Ricsi vagyok, bűvész. A legjobban azt szeretem a bűvészetben, hogy másoknak örömet tudok okozni. Akár egy fellépésen, akár ha csak az utcán megszólítok idegeneket, és varázsolok nekik, az egyik legfelemelőbb érzés az, ha látom az arcokon a csodálkozást, hallom a meglepett kacajt, és számomra ez a legnagyobb dicséret. Rendszeres előadásaim öt éve vannak, amik folyamatosan fejlődnek, változnak. 

De talán most nem is erről beszélnék. 

Szegény családban nőttem fel, Apám drogfüggő volt és nagyrészt Édesanyám nevelt engem. Gyerekként rendszeresen tanúja voltam Apám által a pszichodelikus szerek által kibocsátott hatására, a testi és lelki bántalmazásnak, amit hatalmas nagy traumaként éltem meg akkoriban. Előtte egy rettentő nagy álarc mögött éltem. Nagyon sokáig csak vegetáltam az életben és néztem, akár egy filmet a vásznon. Viszont fordult a kocka és, a kezembe vettem az irányítást és elkezdtem élni a saját életem. Amikor ez megtörtént, 180°-kal megváltozott az életem. Pár évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem, hogy az eddigi sérelmeimet, traumáimat, csalódásaimat feldolgozzam és segítséget nyújthassak a hasonló cipőben járó embertársaimnak. Szerintem fontos, hogy az embernek legyenek álmai, és mindent megtegyen azért, hogy ezek megvalósuljanak. Ha pedig már megvan a cél, akkor azt szépen fokozatosan elérhetjük. Lehet, hogy útközben néha elbukunk, de onnan felállhatunk, és mehetünk tovább. Én is tudtam, hogy a helyzetemnél nem lehet rosszabb, csak felfelé vezet az út, nekem ez adott erőt.